Mivel engem már kiskoromban is csak és kizárólag az autós játékok érdekeltek, így karjaimat zsákmányt óvó sasként terjesztettem ki a két dobozra, mikor az Index-dolgozók hada lepte el a játéktermet. A tocsnyik az enyém, csak az enyém!

A játék önmagában pofonegyszerű, mégis, a nyolcvanas években a gyerekek, fiatalok, rendelkeztek akkora képzelőerővel, hogy kipótolják azt, amit ma már számítógépes grafikának, programozott modellnek vagy force feedbacknek nevezünk, a tocsnyik az autószimulátorok netovábbja volt.

Kormány, VÁLTÓ(!), slusszkulcs! Mind, mind maga a csoda, nem árulok el titkot azzal, hogy akinek a szülei a külföldi útról, netán a Konzumexből (Tuzexből) ilyet hoztak, az véresre kereshette magát egy-egy három perces bérbeadással. Nálam a tarifa egy nap autózás = egy napnyi nyolcsebességes, Favorit-bicikli kölcsönzés/egy Matchbox (de színváltós légyen) vagy négy gombóc fagyi, esetleg két puskás cowboy vagy négy indián volt. Haveroknak persze ingyen. Köridőket mértünk, borzalmas versenyek alakultak ki, autókat könnyítettünk vagy épp ellenkezőleg, lesúlyoztunk, olajoztuk az utat babaolajjal…

A tocsnyik felépítése maga az egyszerű tökély

Kétfélét próbálhattam ki, a régebbi, 75-80 között gyártott (a típusjelzésben az utolsó két szám jelzi az évet) egy bézsszínű kisautóval, míg a másik, 86-88 között készült a pirossal (gyermekkorunkban ez egyértelműen Ferrari volt). Zsolt mindkettőt a Vaterán vette, 4-5 ezer forintos darabáron. Ritka kincs mindkettő, hiszen nem csak, hogy megvannak a kisautók (ezek vesznek el először), de gyári csomagolásban, dobozban, minden papírjukkal egyetemben jutott hozzájuk.

A Kínai Rezegtetős Izé

Csak így neveztük ezt a fura, ám annál szórakoztatóbb szerkezetet. A kilencvenes évek elején készült, természetesen Kínában. A hangzatos Racing Car Game névre hallgató játék szintén nem túl bonyolult, mindössze két gombbal működik. A jobb oldalit megnyomva balról jobbra, míg a bal oldalit megnyomva jobbról balra remeg benne egy apró villanymotor és rázza a hátlapot, melynek köszönhetően a benne lévő kis versenyautó is a kívánt irányba reszket. Ezen sem könnyű hibapont nélkül abszolválni egy teljes kört, nekünk nem is sikerült. Ennek ellenére csodálatos móka, bár kétségtelen, hogy otthon a szülők bezárják a gyerekszoba ajtaját, ha elővesszük.

Mintegy ötezer forintért ütötte le Zsolt ezt is, két ceruzaelemre működik, gyenge pontja a motortartó műanyag elem, ha sokszor leejtik, előbb-utóbb eltörik, szerencsére könnyen ragasztható, pótolható.

6 voltos motor dolgozik bennük, huzalellenállással választható három sebességgel, a játékteret dörzshajtással forgatja egy gumihenger. Míg a régebbin az út felüljárói fixek, addig az újabbikon a felüljáró pilléreit csúsztatni lehet erre-arra, így a pálya nyomvonala is változtatható ráadásul a dörzshajtás gumihengerének átmérője változtatható, így tetszés szerint lassul vagy gyorsul a forgás. A kisautót egy mágneses karral tarthatjuk fixen síkban, a kar csak jobbra-balra mozog, a felfestett úttal egyetemben forog alatta a tárcsa. Három góliát-elemmel működik, ezeket célszerű nem sokáig tárolni benne, hiszen az elemtartó érintkezői megsínylik, ha kifolyik bennük a sav.

A kis motor egy dörzskeréken keresztül hajtja a tányért

Maga a játékmenet egyszerű és eszméletlenül idegölő egyben. Biztos vagyok benne, hogy azokból a gyerekekből, akik annak idején harmadik fokozatban csont nélkül végigtoltak mondjuk 10 percnyi tocsnyikot, azokból kőszikla türelmű, száz százalékos koncentrálóképességű úrhajósok lettek mára. A folyamatos kudarc azonban idegileg labilis egyedeket eredményezett. A kis műanyag kormánynak ugyanis szinte semmi ellenállása nincs, ráadásul hirtelen mozdulatra a mágnes elveszti a kisautót.

Ilyenkor kitekert kormány mellett kell nagyjából belőni a mágnes helyét - közben persze forog a pálya - és újra kapcsolatot létesíteni a gépjárművel. Szerintem maga a találmány zseniális, az akkoriban 10 ill. 11 rubel 50 kopejkás ár egy középkategóriás játékár volt, de megérte.

Olyannyira, hogy mind a mai napig gyártják. Nézzék csak ezt a példányt, fedélzeti számítógépnek nevezett körszámlálóval, átlagidő- és köridő-méréssel, vagy ezt a – szinte már túlfejlesztett – gyönyörűséget, pedálokkal! Hét és fél-tizenkétezer forint körüli áron kaphatóak, kár, hogy idehaza nem forgalmazzák őket. Veterán játék, felnőtteknek, borzasztó adag nosztalgiával és még ma is tömény szórakozás-faktorral.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.